s

ELŐZMÉNY

 

    

Egymilliós motorhiba az 1,2 milliós Toyotán Bíróság: csalt a Csonti Car munkatársa

DE MI IS TÖRTÉNT VALÓJÁBAN?

( ha nem akarod az egészet elolvasni, akkor kattints ide )

Hogyan veheti fel egy autókereskedés egymaga a harcot egy online médiabirodalom egyik aloldalával, az ügyészséggel és a szikrát okozó magánszeméllyel? Vádaskodások, túlzó igények, nyomozások többszöri elrendelése, hatásvadász egyoldalú cikkek az ország egyik legismertebb autós oldalán. 

Ez csak néhány kiragadott pont egy szövevényes médiaügyből. 

 

Rengetegen ismernek olyan történetet, ahol a gonosz autókereskedő szándékosan megkárosította a naiv vásárlót, mégsem kerül ki az esetről a céget és az alkalmazottakat megnevező lejárató cikk az ország leglátogatottabb autós honlapján. 
Ilyen esetekben az autós portálok újságírója nem jelenik meg ezeken a tárgyalásokon, mert nem olyan kaliberű esemény, amelyről napokon belül beszámolót kellene közölni. Ennyi erővel minden autós újságírónak az összes gyorshajtásos, tilosban parkolásos és minden egyéb autókkal kapcsolatos szabálysértésnél, bűncselekménynél és fogyasztóvédelmi ügynél jelen kéne lennie. 

 

A Totalcar újságírója, Zách Dániel, mégis megtette. Jelen volt egy olyan eseményen, amely még bírósági szakaszba sem került, hiszen csak a rendőrség nyomozott benne. 
Nyomozott volna, hiszen bűncselekmény hiányában minden alkalommal elutasították vagy lezárták azt, ám az Ügyészség többször újra indítványozta a nyomozást, illetve hatályon kívül helyezte a rendőrségi döntést a megszűntetésről. 
Azt a döntést, amely a csalás bűntettét kereste szorgalmasan és objektíven, ám több ügygazda és nyomozó együttes és folyamatos munkája ellenére sem találta. Nem találta, hiszen nem volt. 
Bár, a Totalcar újságírója szerint a „rendőrség elmismásolja a nyomozást”, mégis, ha sikerül értelmezni a törvényi megfogalmazást, értelmet nyer a nyomozóhatóság döntése. A törvényi megfogalmazás szerint a csalás bűncselekmény és (legalább) 2 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő az is, aki akár „kisebb kárt okoz” (Btk. 373. §). 2013.július 1.-től pedig ez a kisebb kár 50.001 forinttól indul. 
Előre szaladunk a történetben, hiszen a csattanó: jelen esetben a rendőrség által kirendelt igazságügyi szakértő szerint 40.000 magyar forintról szól az évek óta elhúzódó ügy. ENNYIRŐL--->

 

 

Aki nem ismerné az eddigi eseményeket, most pótolhatja. 

2016-ban egy szép nyári napon egy hölgy a Csonti Car autókereskedésben kinézett magának egy Volvo S60-as gépjárművet, amelynek értékét saját 2005-ös évjáratú Toyota Corolla Verso 2.2 dízel beszámított autójával csökkentette, a fennmaradó részt pedig készpénzzel egyenlítette ki.
Az autó napi használatban volt és tisztában voltunk a külsérelmi hibáin kívül a hozzátartozó egyetlen kulccsal és a füstöléssel (valószínűsíthetően befecskendező hibás volt), ezért is számítottuk be nyomott áron. Jelen esetben (és minden esetben) a Csonti Car nem javította fel az autó állapotát, hanem egyből eladásra kínálta. Mivel így tudjuk adni: A LEGJOBB ÁRON!!! Nem volt eltitkolva sem a kulcsok száma, sem a külsőn látható sérülések, sem a folyamatos füstölés. Ezeket nem is lehetett volna leplezni, hiszen mindegyik látható volt a személyes megtekintés során. 

 

Néhány héttel később Cs. Boglárka 1.190.000 forintért megvásárolta a fent beszámított Toyotát a Csonti Car autókereskedésben, amelynek akkori átlagos piaci értéke 1.7-1.8 millió forint környékén mozgott. A végleges adás-vétel előtt az autót több alkalommal is megtekintette, az autókhoz ”állítólag” értő élettársával együtt. Természetesen a vásárlást megelőzően látható volt az összes sérülés és a füstölő kipufogó. 
A hölgy az ismert (és még a nem szakértő szemek által is látható) hibák tudatában úgy döntött, hogy a mélyen piaci ár alatt kínált gépjármű új tulajdonosa szeretne lenni. Az átadás-átvételi nyilatkozat  első oldalán feltűntetett megjegyzésbe 2 pont került beírásra: „A gépjárművön külsérelmi nyomok láthatóak” és „A motor füstöl”. Ezt a felek aláírásukkal és tanúkkal hitelesítették.

 

A vásárlást követően eltelt pár hét, amikor Boglárka telefonon jelezte nekünk az autópályán erőtlenné váló és füstölő autót. Mi első lépésként egy átvizsgálást szerettünk volna megejteni, hátha tudunk segíteni. A szerelőnk befecskendező hibára gyanakodott, körülbelül 2-300.000 Forintot mondott a javításra. Az autót azonban sosem hozták vissza és a tulajdonosról nem hallottunk, egészen szeptember elejéig, amikor egy ügyvédi levél érkezett. Ebben felszólítják a Csonti Car-t az autó visszavételére és 275.064 Forint felmerülő költségek megtérítésére, különben jogi útra terelik az igényüket. 

 

Válaszlevélben ezt kénytelenek voltunk elutasítani. Megjegyeznénk, hogy sem a Csonti Car, sem más kereskedés nem fog autót visszavenni látatlanban és költségeket megtéríteni, a jármű átvizsgálása nélkül pusztán a probléma elmondása alapján. Ráadásul a füstölés a vásárláskor már észlelhető volt, ahogy az átadás-átvételin fel is lett tűntetve és – előreszaladva a történetben, Boglárka is elmondta a vallomásában, hogy már hazafelé látható is volt. Jeleztük, hogy mi felajánlottuk az átvizsgálást és a probléma esetleges megoldását, melyet a tulajdonos magatartásával egyértelműen elutasított. 

 

10 nappal később megérkezett a rendőrségi feljelentésről szóló levél másolata Boglárka ügyvédjétől. Ehhez mellékeltek egy átadás-átvételi fénymásolatot, melyről érdekes módon pont „a motor füstöl” rész hiányzott. Az eredeti példány nálunk volt, azon szerepelt ez a megjegyzés és nonszensznek tartanánk, ha bárki is azt gondolná, hogy annyira hülyék vagyunk, hogy utólag ráírunk valamit a mi példányunkra, miközben van egy példány az ügyfélnél is. 

Válaszként 1 hónap múlva a rendőrség megküldte hivatalos levelét, amiben bűncselekmény hiányában elutasították a nyomozást. 
Elutasították, hiszen ez legjobb esetben is egy szavatossági ügy (de lehet még az sem, hiszen Boglárka egy hibás gépjárművet vásárolt mélyen áron alul, melyre a szavatossági törvények nem vonatkoznak). 

Erre Boglárka ügyvédje panaszt tett az Ügyészségen a nyomozás elutasítása ellen, amire reagálva újraindítatták a nyomozást. Ekkor felvették a Toyota előző és a jelenlegi tulajdonosának vallomását (Boglárka itt mondja el, hogy a kereskedésből hazafelé már látható volt a füstölés, de nem foglalkoztak vele), valamint lefoglalták az eredeti átadás-átvételit. 

 

 

Újabb hónapok elteltével tanúként beidézték a Csonti Car tulajdonosát és titkárnőjét, aki a papírokat intézte és felvették vallomásukat.

 

Kronológiai sorrendet követve, 2017 októberében megjelent a Totalcaron egy lejárató cikk. Ahogyan az interneten is látható, a régi csapattal jó viszonyt ápolt a Csonti Car. Többször adtunk nekik tesztelésre autókat, videókban és cikkekben szerepeltünk. 

 

 

 

 

Az új gárdával viszont finoman fogalmazva nem találtuk meg a közös hangot. Aki ismeri őket, tudja, hogy a Totalcar egyik oszlopos tagja immár szintén autókereskedő, aki többször kifejezte nem tetszését, hogy mi a régi gárdával jóban voltunk. Lehet, hogy ez, de az is lehet, hogy anyagi érdekek alapozták meg ennek a borzasztóan egyoldalú cikknek a megírását. 

 

Az ügyben következő lépésként - érthetetlen ok miatt, a Csonti Car alkalmazottját J. Rolandot hallgatta meg a rendőrség, mint gyanúsítottat. Hogy miért azt a személyt, aki értékesítő és nem részesül az autók eladásából, mert fizetést kap? Ez számunkra is érthetetlen.  

2018-ban a rendőrség kirendelt egy igazságügyi műszaki szakértőt, akinek a véleménye szerint  az autó hibás értéke 1.150.000 forint volt. Ez jogalapot ad az általunk írt 40 ezer forintos (az eladási ár 1.190.000 forint volt és a különbözetet tekintve) összegnek.

A fenti fejlemény új értelmet adott az ügynek, mert megkérdőjelezte a csalás tényét, hiszen az okozott kár nem éri el az 50.000 Forintot. Ezen új információk birtokában a rendőrség ismét megszűntette a nyomozást, „a cselekmény nem bűncselekmény” okból kifolyólag. 

 

Boglárkáék azonban nem adták fel és kérésükre a Fővárosi Főügyészség hatályon kívül helyezte a rendőrségi döntést  és újbóli nyomozást rendelt el, kárérték nélkül. Ekkor ismét Roland volt a gyanúsított. Egy alkalmazott! 
Roland ügyvédet fogadott, aki szembesítést kért Boglárka és közte, hogy tisztázhassák a rendőrség előtt, hogy elhangzott-e a motor füstölése, melyre ő is és egy másik kollega is konkrétan emlékszik, hogy elhangzott, az átadás-átvételi szerződésre ráírtuk, valamint (A király meztelen!) mindenki látta.
Mindenestre, számunkra érthetetlen okok miatt ezt a szembesítést a rendőrség elutasította. Egyedül a papírokat kitöltő kolléganővel volt szembesítés, amely nem vezetett eredményre, mert Boglárka azt állította, hogy bár ő írta alá a papírt, nem volt ráírva, hogy a motor füstöl.

 

A fentieket követően két felé választották az ügyet: magánokirat hamisítás és csalás. 

Az okirat hamisításból nem lett semmi, hisz nem történt meg. 

A csalást pedig újból Roland ellen kezdeményezték, aki – bármilyen fejlemény nélkül, büntetővégzésben 150.000 forint pénzbüntetést kapott csalás elkövetése miatt. Itt megint visszautalnék az írás elején a csalás btk. megfogalmazására, amely szerint, ha helyt adnak a bűncselekménynek, azt 2 év szabadságvesztéssel és nem 150.000 forinttal kellene büntetni. Ám, tekintve az igazságügyi szakértő véleményét, nem állná meg a helyét a csalás bűncselekménye (ahogy arról rendőrségi határozat is született).

 

Természetesen nem fizettük be ezt az összeget, hanem bízva a pártatlan igazságszolgáltatásban, tárgyalást kértünk.
Időközben Boglárka az autót eladta 900.000 forintért, ügyvédjétől pedig 1.714.079 forint összegű kártérítési igény érkezett. Ezek részletesen:



  • 15.469Ft, szerviz munkadíj
  • 609.600Ft, injektorok 
  • 42.720Ft, autószerviz díjak
  • 246.366Ft, részecskeszűrők
  • 39.754Ft, akkumulátor
  • 14.560Ft, egyéb alkatrész
  • 179.000Ft, szereléssel kapcsolatos munkadíj
  • 22.000Ft, további alkatrészek
  • 114.300Ft, autóbérléssel kapcsolatos költségek
  • 196.960Ft, hitellel kapcsolatos többletköltség
  • 233.350Ft, jogi képviselettel kapcsolatos költség

Tulajdonképpen Boglárka vett egy 1,800,000ft-ot érő autót 1,190,000ft-ért, ráköltött (az ügyvédet, személyi kölcsönét és autóbérlését nem számolva) 1,170,000ft-ot, majd eladta 900,000ft.-ért hogy aztán 1,714,000ft-ot követeljen rajtunk. Abszurdnak tűnik? Az is.

Jelenleg itt tart az ügy, amiben kérdéseket vethet fel az a jogi tanácstalanság, ami a folyamatot jellemzi a kezdetektől fogva.

További erkölcsi és morális kérdéseket vet fel Zách Dániel egyoldalú írása egy országos olvasottságú portál- az Index csoporthoz tartozó Totalcar.hu nevében. Az újabb cikk 2019 decemberében született, ami szintén pontatlanságokat és ferdítéseket tartalmaz. Ebben ugyanis tényként közölte, hogy J. Roland, a Csonti Car munkavállalója, a bíróság szerint csalást követett el. Ezt mind egy nem jogerős, tárgyalás mellőzésével meghozott büntetővégzés alapján, és az „elkövette”, „csalás vétségét” szavakat még ki is nagyította, ezzel meglehetősen hatásvadász érzést keltve. Így, hogy részben megnevezte kollégánkat (és teljes mértékben cégünket), gondolhatja az olvasó, hogy milyen magánéleti problémákat okozott egy egyszerű alkalmazottnak, akinek a kislánya sírva jön haza az iskolából, hogy „ugye apa, te nem vagy csaló?” A forgalom visszaesésünkről nem is beszélve, 2 embert kellett elbocsátani a decemberi cikk óta.

Joggal merül fel bennünk, hogy felelősségteljes döntés-e „hatalmat” adni olyan embernek, aki szubjektív okokból kifolyólag visszaél azzal és magánszemélyeket, valamint cégeket hátrányos helyzetben tűntet fel. Méghozzá úgy, hogy erről semmiféle jogerős ítélet nincs, csak egy folyamatban lévő ügy dokumentumai. És itt nyer értelmet a „hatalom” kifejezés, hiszen a laikus olvasók tényként veszik az ismert internetes portálokon megjelenő cikkeket, melyekkel olyan kárt okozhatnak mások életében, amiket senkinek nem kívánunk. Mindezt büntetlenül, bármiféle következmény nélkül.

 

Részünkről kíváncsian várjuk, hogy a márciusi (első nyilvános) tárgyalást követően milyen újabb lejárató cikket közöl a Totalcar nevében Zách Dániel és mikor lesz vége ennek a rémálomnak. 

 

Összegzés

 

Tehát, Cs. Boglárka vásárolt egy gépjárművet 1.190.000 Forintért, melynek akkori piaci ára másfélszer ennyi volt. Azon vitatkozunk, hogy mondta -e a kollégám, hogy füstöl, miközben az annyira egyértelmű volt, mint az autón látható külsérelmi nyomok, vagy hogy egy kulcs van hozzá. De azért biztos ami biztos, külön beleírtuk az átadás-átvételi nyilatkozatba melynek valamilyen módon született egy fénymásolata amiből ez a mondat hiányzott. Boglárka feljelentett minket, mely nyomozást a rendőrség több ízben is megszüntette bűncselekmény hiányában, de Boglárka ügyvédjének a panaszára az ügyészség mindig elrendelte a nyomozás folytatását.

A rendőrség kirendelt egy igazságügyi szakértőt, aki megállapította, hogy a gépjármű értéke hibásan (ahogy Boglárka vette) 1,150,000 forint.

Tehát 40,000 forint az igazságügyi szakértő szerint okozott kár!

Időközben Boglárka 1,170,000 forintot költött csak az autóra, további 544,000 forintot ügyvédre és autóbérlésre, hogy aztán értékesítse a kocsit egy kereskedőnek 900,000 forintért.

Bízik benne, hogy egy autókereskedés alkalmazottját elitélik a 40,000 forint miatt csalásért, hogy aztán a nyakába zúdíthasson egy 1,714,000 forint értékű kártérítési igényt. Egy alkalmazottat, egy bűncselekmény miatt, amit nemhogy nem követett el, de nem is létezik, és akinek közvetlen haszna nem származott az autó eladásából, hisz fizetésért dolgozik.

Mindezt a Totalcar szenzációhajhász és egyéb érdekek által vezérelt újságírója Zach Dániel kihasználja, hogy hatásvadász cikkeket tegyen közzé, ezzel lejáratva egy ártatlan embert és egy egész céget.

 

KONKLÚZIÓ

 

Mi mindig azt javasoljuk, hogy ne az utolsó fillérünkből vásároljunk egy tíz évnél idősebb járművet, hisz MINDEN HASZNÁLT AUTÓRA KÖLTENI KELL! Pláne, ha megkeressük a legolcsóbbat, vagy eleve hibásat, amit a piaci ár töredékéért vásárolunk. Ha nem értünk az autókhoz, érdemes egy szakértő segítségét igénybe venni, esetleg átvizsgáltatni a gépjárművet egy független szervizben. Ezzel elkerülhető egy több éves, és bizonytalan kimenetelű jogi procedúra.

 

A böngészési élmény fokozásáért ez a weboldal sütiket (Cookie) használ.